bekövetkezett
Ma hajnalban jött a telefon, hogy meghalt nevelőapám, aki tüdő-máj-vese-hörgő-bőr-szivrákban szenvedett.
A tüdeje leállt.
Édesanyám tönkrement.
A párnájával rohangál, és folyamatosssan sir.
Vigasztalhatatlan.
Van egy elméletem.
Az elhunyt személy, mindig a szeretteit óvja, félti.
Az én elméletem a halál eset után az, hogy nem szabad tönkremennünk , és magunkat rágni ezen, hiszen ő sem ezt akarná.
Ő azt akarná hogy tudjunk tovább élni, és csak annyit kér tőlünk , hogy emlékezzünk rá, és soha ne felejtsük el.
Hiszen az élet megy tovább sajnos, vele.., vagy nélküle de megy..
És ki kell állni ezt a probát az élettől .
Azt kell nézni, hogy neki ez a legjobb , hiszen már csak szenvedett, az pedig nem élet.
Boldog volt, és boldog szivvel hunyt el.
Örökké az emlékezetünkben, és a szivünkben marad, hiszen nála jobb embert keresve se találtunk volna.